Sóti Juli: Glas koji prekida tišinu

Nekad tri minuta u udarnom terminu nisu takmičenje, već javni govor. Sóti Juli je na X-Faktoru pesmom „Elmegyek“ — sa peškirom na glavi i u bademantilu — u centar pažnje stavila ono o čemu se uporno ćuti: nasilje u porodici. U razgovoru za BOLD govori o ličnom iskustvu i C-PTSD-u, o tome kako muzika pokreće razgovore i promene, o podcastu „Távol, de bennem“, i planovima da umetnost i stručnu podršku spoji u sigurniji prostor za one koji preživljavaju.

Van, amikor egy háromperces tévés pillanat nem a versenyről szól, hanem arról, hogy végre kimondjunk valamit. Sóti Juli az X-Faktor színpadán az „Elmegyek” című dalával – törölközőben és fürdőköpenyben – a családon belüli erőszak láthatatlan „monokliját” emelte reflektorfénybe. Interjúnkban a túlélésről és a C-PTSD-ről, a zene felelősségéről, a Távol, de bennem podcastról, valamint arról beszél, hogyan lehet a csend helyén közösséget és valódi segítség-utakat építeni.

X-Faktor – „velika priča” ili svesni gest?

Svesno sam se prijavila za X-Faktor zbog moje pesme „Elmegyek“, jer sam želela da se makar tri minuta u udarnom terminu na nacionalnim medijima pojavi problem zlostavljanja — važna društvena poruka. U Mađarskoj svake nedelje jedna žena strada u porodičnom nasilju i ne bavimo se time; a zamislimo tek kakva je situacija u Srbiji? Ovakve emisije dopiru od mladih do najstarijih generacija, a zlostavljanje u nekom obliku dotiče svakoga — zato je reakcija bila toliko velika i zato je pesma na X-Faktor stranici dostigla rekordnih 3,2 miliona pregleda. Ne zato što sam ja „posebna“, nego zato što je svako negde, na neki način, uključen.

U emisiju sam namerno izašla sa peškirom na glavi i u bademantilu, skrivajući kosu i odeću, da ne gledaju mene — već bilo koga, možda i sebe. Kao da stojim pred ogledalom u kupatilu, sa „monoklom“ na licu i na duši, koji sam tokom pevanja polako prekrivala puderom i brisala — baš kao što to žrtve rade svakog dana. Tekst pesme prikazuje i psihološki mehanizam u kome zlostavljač potpuno razgrađuje i „parališe“ žrtvu, tako da ona poveruje da nema izbora, čak i kada zna da bi trebalo da izađe iz te situacije. U proseku, žrtve uspeju da trajno odu tek iz šestog ili sedmog pokušaja, i to nije slučajno — postoje psihološke analize zašto je tako, jer tako funkcioniše traumatska vezanost u nasilnim odnosima.

X-Faktor-nagyotmondás vagy tudatos gesztus?

Az elmegyek cimű dalom miatt jelentkeztem tudatosan az X-Faktorba, mert szerettem volna, ha 3 percig főműsoridőben a bántalmazás problémáját, egy fontos társadalmi üzenetet is megjelenitene az országos média. Magyarországon hetente egy nő hal meg családon belüli erőszakban és nem foglalkozunk vele, de képzeljük csak el, hogy mi lehet a helyzet Szerbiában? Az ilyen műsorokat fiataloktől kedve az idős generációk is elér és a bántalmazás mindenkit érint valamilyen formában, ezért lett ekkora médiavisszhangja és 3.2 milliós rekord megtekintés a dalomon az X-faktor oldalán, nem azért mert én különleges vagyok, hanem mert mindenki érintett valahol.

A műsorba tudatosan álltam ki törölközővel a fejemen és fürdőköppenyben eltakarva a hajam és a ruhám, hogy ne engem lássanak, hanem bárkit, akár magukat. Olyan mintha a fürdőszoba tükör előtt állnék monoklival az arcomon és a lelkemen, amit az éneklés alatt lassan lealapoztam és eltüntettem, ahogy teszik ezt az áldozatok mindennap. A dal szövege pedig azt a pszichológiai jelenséget is bemutatja, ahogy a bántalmazó teljesen leépiti, megbénitja az áldozatot lelkileg és elhiszi, hogy nincs más választása, akármennyire is tudja, hogy ki kellene lépnie a helyzetből. Átlagosan az áldozatok 6. vagy 7. alkalomra tudnak véglegesen kilépni a bántalmazó szituációból és ez nem véletlen, erről pszichológiai elemzések vannak, mert igy működik a bántalmazó kapcsolat traumakötése.

Kada si odlučila da se tako otvoreno oglasiš u emisiji?

Posle višegodišnje terapije osetila sam da sam psihički spremna. Nakon mentalnih borbi sa C-PTSD-om sada uglavnom živim bez simptoma i želela sam da moja borba dobije smisao. Za ovu pesmu sam dobila mnogo odbijanja — ljudi nisu smeli da stanu iza nje, jer je tema tabu; o tome se u zabavnoj industriji ne priča. Radio-stanice i dalje ne puštaju pesmu u celosti, već samo delove — i to je, samo po sebi, veoma znakovito.

Znala sam da nemam mnogo izbora: muzička industrija okreće glavu, ali ako na scenu iznesem jedan interdisciplinarni, celovit umetnički nastup kakav se u talent-šouovima ranije nije viđao, onda moram da preuzmem i to da sam i sama na neki način pogođena.

Azt mondtad, hogy a fellépéseddel családon belüli erőszakra akartad felhívni a figyelmet.
Mikor döntötted el, hogy a műsorban ilyen nyíltan szólalsz meg?

Sok éves terápia után úgy éreztem, hogy lelkileg készen állok, én a C-PTSD mentális küzdelmei után most többnyire tünetmentesen élem az életem és szerettem volna értelmet adni a harcomnak. Sok visszautasitást kaptam erre dalra és nem mertek melléállni, mert tabu téma, mert nem beszélünk ilyenről a szórakoztatóiparban. Még mindig nem merik a rádiók leadni a teljes dalt, csak részletet, ez is elgondolkodtató.

Tudtam, hogy nincs sok választásom, a zeneipar elforditja a fejét, de ha szinpadra viszek egy olyan összművészeti produkciót, amit előtte tehetségkutatókban ilyen formában senki nem mert megmutatni, akkor fel kell vállalnom, hogy én is érintett vagyok.

Zašto baš ta pesma?

Kada sam je napisala, još pre nekoliko godina, znala sam da želim da dopre i do ljudi kojima je svet mog benda inače dalek. Ne pričamo svaki dan o ovako dubokim temama ni sa prijateljima ni u porodici — a kamoli da o tome pišemo pesmu.

Proces pisanja muzike nikad nije „programiranje“; nije toliko racionalan, više je lutanje osećanja ili čak terapeutska obrada kroz muziku. Refren ove pesme nastao je dok sam vozila, dok sam je pevušila — toliko me je pogodio da sam počela da plačem i morala sam da se zaustavim kolima dok se nisam smirila i zabeležila ideju. Tada sam znala da će pesma delovati i na druge koji su lično dotaknuti ovom temom.

A dalválasztásnál mit mérlegeltél: hangulatot, szöveget vagy a saját személyes történetedet? Miért pont ezzel a számmal álltál színpadra?

Amikor megirtam a dal még évekkel ezelőtt, akkor tudtam, hogy ezt szeretném eljuttatni olyan emberekhez is, akiktől távol áll a zenekarom világa.

Nem minden nap merünk beszélni ennyire mély témákról barátok között vagy családban, nem hogy ilyenről dalt irni. A zeneszerzési folyamat sosem annyira tudatos, mint pl. a programozás, hanem az érzések csapongása vagy akár terápiás feldolgozás a zenén keresztül. Ennek a dalnak is a refrénje vezetés közben, dúdolgatás közben született és olyan erős hatással volt rám, hogy annyira sirni kezdtem, hogy autóval félre kellett állnom, amig meg nem nyugodtam és fel nem vetted az ötletet. Akkor tudtam, hogy másra is hatni fog a dal, aki érintett a témában.

Koji je najvažniji prvi korak — za žrtve i za njihovu okolinu?

Znala sam da ne mogu nikoga „spasiti“ jednom pesmom, ali mogu da dam snagu preživelima i da pokrenem razgovore i društvene pomake. Nažalost, još uvek bi najvažnije bilo da počnemo otvorenije, bez tabua, da govorimo o svim oblicima zlostavljanja: za porodičnim ručkom, sa prijateljima, na poslu — i da novu generaciju edukujemo i u školama.

A „családon belüli erőszak” kifejezés mögött nagyon eltérő tapasztalatok állnak (nők, férfiak, gyerekek). Mit tartasz a legfontosabb első lépésnek az áldozatok számára — és a környezetük számára?

A dallal tudtam, hogy nem tudok megmenteni senkit, de erőt adhatok a túlélőknek és beszélgetéseket, társadalmi megmozdulásokat indithatok el. Sajnos, még ott tartunk, hogy az lenne a legfontosabb, ha elkezdenénk nyiltabban, tabumentesen beszélgetni a bántalmazás minden formájáról a családi ebédnél, a barátokkal, a munkahelye és edukálni az új generációt az iskolákban is.

Snaga javnosti: koja poruka te je najviše potresla, a koja ti je dala snagu?

Nedelјama nisam mogla da pročitam stotine poruka — čitala sam po jednu ili dve dnevno: od majki, dece, momaka iz vaspitno-popravnih domova, iz sirotišta, od starijih ljudi. Psihički je strašno zahtevno čitati pisma koja se završavaju rečenicom: „Ovo nikada nikome nisam rekao/la.“

Mislim da je najveći problem to što ljudi ne smeju da budu iskreni: boje se stigme, odbijanja, ignorisanja — a možda je najgore kada reakcija bude okrivljavanje žrtve. Svi imamo odgovornost da promenimo način na koji se odnosimo jedni prema drugima. Pokazivanje slabosti nas čini ranjivima i toga se svi plaše. Društvene mreže prikazuju savršen život, putovanja, koncerte — i ne dobija uvek „lajkove“ onaj ko pokaže iskrenu stranu ili prizna da ima problem.

A nyilvánosság ereje: azóta rengeteg visszajelzést kaptál.
Melyik üzenet vagy találkozás volt számodra a legmegrázóbb — és melyik adott erőt folytatni?

Hetekig nem tudtam megnézni a több száz üzenetet, csak egyet, kettőt naponta anyukáktól, gyerekektől, fiúktól a javitointézetből, az árvaházakból, idős emberektől. Lelkileg nagyon megterhelő olyan leveleket olvasni, amelynek az az utolsó mondata, hogy ‘ezt még soha nem mondtam el senkinek’. Szerintem a legnagyobb probléma, hogy nem mernek őszintén beszélni az emberek, félnek a megbélyegzéstől, az elutasitástól, az ignorálástól, de talán a legfájóbbb, ha áldozathibáztató a reakció. Ebben mindannyiunknak felelőssége van, hogy változtatunk-e azon, hogy hogyan állunk hozzá egymáshoz. A gyengeségeink megmutatása kiszolgáltatott helyzetbe hozhat és ettől mindenki fél. Mivel a közösségi média a tökéletes életet, nyaralást, koncerteket mutatja be és nem mindig az kapja a like-ot, aki őszinte oldalát mutatja vagy problémával küzd.

Zbog čega muzika može više nego konferencija ili kampanja?

Muzika deluje na emocije: melodijska linija, izbor aranžmana, tempo i pevački glas — sve utiče na slušaoca. Ako tekst samo pročitaš, neće te pogoditi kao kad ga čuješ u pesmi, uz muziku. Reči su iste, ali otpevane mogu da rasplaču ljude. Tu snagu muzike ne smemo potceniti.

Verujem da su i muzika i komunikacija uz stručnjake najjače kada idu zajedno. Zato smo u Budimpešti organizovali događaj sa Billog Burger Barom. Oni su burger-bar ekipa, ali su u Mađarskoj uveli Angel Shot — „koktel za pomoć“: ako ga neko naruči na šanku, dobija policijsku i stručnu podršku. Takav način traženja pomoći već postoji na evropskim festivalima, u klubovima, restoranima.

Na našem događaju „Némák hangjai“ (Glasovi nemih) učestvovalo je više od 15 organizacija koje pomažu žrtvama (psihološki, pravno, samoodbrana…). Publika je slušala razgovor sa najpoznatijim mađarskim preživelima, upoznali smo njihove pravne puteve i unutrašnje borbe, a zatim su nastupili muzičari različitih žanrova kojima je važno da stanu uz zlostavljane — ili su i sami prošli kroz slično. Treba nam mnogo više ovakvih događaja i otvorenosti da se, uz stručnjake, edukacija prenese i u škole, po mogućstvu povezivanjem sa umetnošću.

Zene mint eszköz: szerinted miben tud egy dal többet tenni, mint egy sajtótájékoztató vagy egy kampány?

A zene az érzésekre hatnak, egy dallamvezetés, a hangszerelés választása, a tempó és az énekhang, mind hatással van a hallgatóra. Ha a szöveget csak elolvasod nem hat rád úgy mintha dalban hallanád zenével. Pedig ugyanazok a szavak, de elénekelve megsirathatnak embereket. A zenének ezt az erejét nem szabad alábecsülni vagy elfelejteni.

Szerintem a zene és a szakemberekből álló kommunikáció is nagyon fontos együtt a legjobb, ezért is szerveztünk Budapesten egy eseményt, amelyt a Billog Burger Barral együtt hoztuk létre. A Billogosok egy egyszerű burgerosok, de ők vezették be Magyarországra a Angelshot koktél, amely egy segélykérő ital és ha valaki azt rendeli a pultnál, akkor rendőri és szakemberi segitséget kap az áldozatkérő. Ez a fajta segitségékérés az európai fesztiválokon, szórakozóhelyeken, éttermekben már megtalálható.

A Némák hangjai eseményünkön több mint 15 segitőszervezet vett részt, akik elmondták, hogy miben tudnak segiteni az áldozatoknak (pszichológiai, jogi, önvédelmi…) kerekasztal beszélgetést hallhattak Magyarország legismertebb túlélőitől, akik életét jogi utját, lelki harcát ismerhettük meg, végül, pedig olyan zenészek léptek szinpadra különböző zenei stilust képviselve, akiknek fontos az, hogy kiálljanak a bántalmazottak mellett, esetleg ők is érintettek. Sok ilyen eseményre lenne szükség és arra a nyitottságra, hogy edukációs szinten szakemberekket bevonva eljusson az iskolákba, akár a művészet összekapcsolásával.

Podcast: šta je tvoj „potpis“ kao voditeljke?

Imam iskustvo radijske voditeljke, gde sam naučila kako da stvorim poverenje u trenutku kada snimanje krene — jer teško je biti potpuno svoj kad znaš da ono što ode na internet ostaje zauvek, i da svaku reč moraš dvaput da izmeriš. Podcast se bavi veoma osetljivim temama (panični poremećaj, depresija, sagorevanje, odnosi sa zatvorom, zlostavljanje, mentalne teškoće). To u velikim gradovima više nije nepoznato publici, ali zbog zatvorenosti Vojvodine ponekad može izazvati strah ili iznenađenje, jer se ovde „svi znaju“ — kao u velikom selu.

Važno mi je da sagovornik ne oseća pritisak: ako naknadno odluči da nešto ne želi u epizodi, to izbacujemo. Razumljivo je i ako neko ne želi da pokaže lice. U Távol, de bennem nije poenta „šta se tačno kome desilo“ (kao u traču), već kakav je trag to ostavilo, kako se osoba kasnije nosila i nosi danas, i odakle iz dana u dan nalazi inspiraciju da živi — jer svi se sa nečim borimo.

Új podcastodban érzékeny témákról beszélgetsz. Mi a „kézjegyed” műsorvezetőként: kérdezéstechnika, téradás a vendégnek, vagy a személyes jelenlét?

Rádiós műsorvezetői multtal rendelkezem, ahol megtanultam, hogy hogyan teremtsem meg a bizalmat abban a helyzetben, amikor elindul a felvétel, mivel nehéz önmagad adni, amikor tudod hogy ami felkerül a netre, az ott is marad örökre, mindent kétszer meg kell gondolni. A podcast pedig nagyon érzékeny témákhoz nyúl,(pánikbetegség, depresszió, kiégés, kapcsolatok a börtönnel, béntalmazás, mentális problémák) ami már a nagyvárosokban és máshol már nem ismeretlen a közönségnek, de Vajdaság zártsága miatt, még sokszor félelmet vagy meglepődést kelthet a nézőben, mivel itt valahol mindenki mindenkit ismer, mint egy nagy faluban.

Fontos, hogy ne érezzen nyomást a beszélgetőtársam és ha úgy döntene, hogy valamit mégse szeretne ha benne maradna a beszélgetésben, azt kivágjuk és az is érthető, ha valaki nem vállalja az arcát. A Távol, de bennem podcastben nem az a lényeg, hogy kivel pontosan mi történt (mint a pletykákban) hanem hogy milyen hatással volt később az életére, ezzel hogyan küzdött, küzd mai napig és hogy lát napról-napra inspirációt az életre, mert mindannyian küzdünk valamivel.

Primer kad te je to spaslo od treme?

Zbog C-PTSD-a godinama nisam vodila bitku samo sa tremom, već i sa flešbekovima na sceni: na nekoliko sekundi te potpuno iščupaju iz trenutka i odjednom ne znaš gde si, dokle je pesma stigla, koji je sledeći stih. Posle višegodišnje terapije sada živim bez simptoma, ali nemam „poseban trik“ ili brz recept. To su dugi procesi — ali vredi raditi na promeni. Nije sramota potražiti pomoć stručnjaka.

Mesélsz egy konkrét helyzetről, amikor ez megmentett a lámpaláztól?

Nekem a C-PTSD miatt évekig nem csak a lámpalázzal kellett megküzdenem, hanem a szinpadon történő flashbackkel, ami pár másodpercre teljesen kiránt a pillanatnyi szituációdből és hirtelen azt sem tudod, hogy hol vagy, hol tart a dal, mi a dalszöveg. Több éves traumafeldolgozó terápia után mostmár tünetmentesen élek, de nincs különleges trükköm vagy tuti tippem, amivel hirtelen meg tudom oldani a problémákat, ezek hosszú folyamatok, de megéri dolgozni a változásért. Nem szégyen segitséget kérni szakemberektől.

Da dobiješ nacionalnu preventivnu kampanju — kako bi izgledao tvoj kreativni brief?

Mislim da ne postoje univerzalne metode: na nekoga jače deluje muzika, na nekoga dubok razgovor. Zato sa mojim bendom Sin Seekas radimo na tome da spojimo podcast Távol, de bennem i muziku u pozorišnu verziju: veče bi otvarao živi podcast razgovor od 30–40 minuta uz uključivanje stručnjaka, a zatim bi prelazilo u koncert u kome pesme govore o zlostavljanju, paničnim napadima, anksioznosti, depresiji, obradi tuge — ali bismo veče zatvarali tako da publika ode kući osnažena i u pozitivnijem stanju.

Važno mi je da to ne stigne samo u veće gradove, već i u sela, jer su tamo zajednice još zatvorenije, a tišina i stigma još jače. Pored toga, u Segedinu radim na projektu art-terapije gde povezujemo likovnu umetnost, muziku i psihologiju kako bismo unapredili emotivno stanje i motivaciju mladih koji se bore sa problemima. Volela bih da takvu saradnju pokrenemo i u Vojvodini — ako bude otvorenosti i podrške.

Ha ma kapnál lehetőséget egy országos prevenciós kampányra, milyen lenne az „alkotói briefed”? Dal, klip, workshopok, iskolai koncertek — mit kapcsolnál össze?

Szerintem nincsenek biztos módszerek, valakire a zene hat jobban, valakire egy mély beszélgetés, ezért most azon dolgozunk a Sin Seekas zenekarommal, hogy összevonjuk a Távol, de bennem podcastet és a zenét egy szinházi verzióvá, amelyben egy élő podcast beszélgetés inditaná az estet 30-40 percben szakember bevonásával, ami átfolyna olyan koncertbe, amiben a dalok a bántalmazásról, a pánikbetegségről, a szorongásról, depresszióról, a gyászfeldolgozásról is szólna, de mégis a koncert végén feltöltődve és pozitivan tudjuk lezárni az estét. Fontos lenne, ha nemcsak a nagyobb városokba, hanem a falvakba is eljutna egy ilyen esemény, mert ott még zártabbak a közösségek és meg nagyobb a csend és a megbélyegzés.

Ezen kivül dolgozom Szegeden egy művészetterápiás projekten, ahol képzőművészet, zene és pszichológia összekapcsolásával szeretnénk a problémával küzdő fiatalok érzelmi helyzetén és motivációján fejleszteni, ilyen közreműködést szivesen kezdenénk el Vajdaságban, ha lenne rá nyitottság és támogatás.

Poruka muzičarima koji bi dotakli ovakve teme, ali se boje stigme

Svako prvo mora u sebi da „posloži“ taj teret; u to treba da ulazi samo onaj ko može da ga nosi. Jer uz ovakve teme dolaze i negativni komentari, klevete, povrede, okrivljavanje žrtve. Ljubav koju dobijam jača je od negativnog — ali neću reći da me neke reakcije nisu zatekle.

Mit üzensz azoknak a zenészeknek, akik hasonló témához nyúlnának, de félnek a visszhangtól vagy a stigmatizálástól?

Mindenkinek először magában kell helyrerakni a dolgokat a témával kapcsolatban, csak az fogjon bele, akinek vállalja a terhét, mert ez igenis a negativ kommentekkel is jár,rágalmazással, bántással is, áldozathibáztatással, persze az a szeretet, amit kapok az a negativ dolgoktól erősebb, de nem mondom, hogy nem csodálkoztam el néhány ember reakcióján.

Šta sledi?

Radimo na dva nova spota: jedan govori o „mokrugom točku“ depresije i anksioznosti, a drugi o minimalcu — o finansijskoj anksioznosti u svakodnevici. Sledeći put publika može da nas vidi 3. januara u Senti, u Mojo Clubu. Planiramo da naredne godine zajedničku produkciju Sin Seekas + podcast odnesemo u više pozorišta u Vojvodini, Mađarskoj, Slovačkoj i Transilvaniji, da to „unutrašnje putovanje“ ne bude samo razgovor za stolom, već iskustvo koje muzika dodatno pojačava.

Mi jön most: új dal, Sin Seekas-megjelenés?

Már dolgozunk két új videoklipen, az egyik a depresszió és szorongás mókuskerekéről szól, a másik pedig minimálbérről, ami az anyagi szorongás dolgozza fel a hétköznapokban.

Legközelebb január 3-án találkozhat velünk a közönség Zentán a Mojo Clubban, de tervezzük, hogy jövő évben több vajdasági, magyarországi, szlovákiai és erdélyi szinházba eljuttassuk a Sin Seekas és a podcast közös produkcióját, amelyben a lelki utazás nem csak kerekasztal beszélgetéssel, hanem zene által is hatás gyakoroljon.

Photo credit: Zsuzsi Oláhh képei